HTML

hungary helyszínelők

Nyomokat rögzítünk,ahol csak lehet. Mindent archíválunk.

Friss topikok

Linkblog

PÁKÓRA GYILKOSOK VÁRTAK- akiket le hulyekocsogozott

2008.06.10. 11:41 :: blogart

Pákó már került kínos helyzetekbe, mikor számára ismeretlen közegekben kellett fellépnie, de gyilkosok között még sosem énekelte a Didit. Pedig múlt hét pénteken kőkemény helyre volt hivatalos: Sopronkőhidára. Itt őrzik például Magda Marinkot, igaz őt filmszerű speciális szigorral. Például csak négy őr kíséretében, lábláncon tipegve tehet néhány kört az udvaron. A fegyház többi lakója sem egy két hónapot tölt a rácsok között: ide nem bolti lopás miatt kerülnek az elítéltek. Pákó egy kicsit meg is szeppent, amikor már a "bezsilipelésnél" az őrök elkérték a mobiltelefont, pénzt, fémtárgyakat, majd szépen el is zárták őket a megőrzőbe. Amikor pedig a lépésnyi cellát is kipróbálta a hamrincas években rendszeresített csíkos rabruhával, már szó szerint elsápadt, pedig alapból elég fekete. Igazán megkönnyebbült, mikor maga mögött tudta a szűk zárkát, de aztán újra gombócot érzett a torkában, mikor a kultúrteremben szembetalálta magát néhányszáz kigyúrt, tetkós bűnözővel, akik fegyelmezetten vártak Pákóra. Titokban talán reménykedtek benne, hogy a didikirály magával viszi hosszúcombú táncoslányait, de erre a szigorú körülmények miatt most nem került sor. A fellépés viszont így is forró hangulatú volt. Pákó seggrázására ki tudja miért :) nagyon belelkesedtek a fiúk, volt füttyögés, visszázás, vastaps, vonatozás: igazi dutyidili. A legnagyobb sikere mégis a többször megismételt hulyekocsogozésnek volt, ami most már nyugodtan mondhatjuk Pákó védjegy. Hiteles források beszámolói alapján elárulhatjuk nemcsak az elítéltek körében volt frenetikus a siker: a smasszerok kantinjában előforduló nevelőhölgyek kifejezett érdeklődést mutattak a kockahasú  énekes iránt, s alig akarták hazaengedni őt.

Szólj hozzá!

IDŐSEKRE VADÁSZNAK...

2008.05.29. 12:01 :: blogart

A bűnözést életvitelszerűen folytató, jól körülhatárolható csoportok. Markecolók, zsebesek és a hozzájuk hasonló, díszes kompániák. Tudom, hogy az internet pont az idősebbek által legkevésbé felfedezett terület, de talán az oldalra kattintó fiatalabb nemzedék eléri korosabb hozzátartozóit és figyelmezeteti az egyre terjedő jelenségre.

Mi is zajlik mostanában egyre gyakrabban a budapesti utcákon? Több szereplős, figyelő, kipécéző, lekísérő társaság monitorozza a járókelők forgalmát és kiszúrja az egyedül mutatkozó, bizonytalanul, nehezen járó, rosszul látó, lehetőleg nyolcvan feletti idős nénit vagy bácsit, aki a mindennapi zsemléért és tejért botorkált le a sarki közértbe. Megvárják a megfelelő pillanatot és a legkülönbözőbb ürügyekkel leszólítják. Rendőrnek, postásnak, csomagfutárnak adják ki magukat. Kitalált történetekkel ijesztik meg áldozatukat, mint például: -Jöjjön, gyorsan mamóka, feltörték a lakását, a rendőrség ott van a körfolyosón, igyekezzünk, nézze meg mi tűnt el!- vagy lopva hazáig követve a levélszekrénynél betámadva: Csókolom, a pénzes postás vagyok... Jött pénzküldeménye, de már végeztem a házban, nem tudom kifizetni, mert elfogyott az apróm. - A megzavarodott nénike maga hívja fel a lakásba a bűnözőt, hogy próbáljanak váltani, de végül, nincs pénzküldemény csak eltűnt tízezresek a megtakarítottból. Az elkövetők gerinctelen kíméletlenséggel kopasztják meg áldozataikat, s örülhetnek, ha nem bántják őket, ha nem elég együttműködő az öreg.

A megtévesztő dumák és próbálkozások tárháza igen gazdag, s a kompánia az utóbbi napokban úgy tűnik megszállta Budapestet. Módszeresen járják végig a belvárosi, belbudai utcákat. Szabályosan feltérképezik a terepet, ahová később még visszatérhetnek. Tudnak róla, hogy vadászterületükön hol laknak idős, kiszolgáltatott emberek. Mit lehet tenni ellenük, azon kívül, hogy picit jobban odafigyelünk az utcán egyedül botorkálókra, csak, hogy ne tűnjenek mégis annyira magányosnak. A próbálkozás úgyis annyira pofátlan, hogy mindenkinek szemet szúr, aki arra jár éppen. A stílus olyan, mint a nadrágszíj- és borotpenge- és parfümárusoké, közvetlenül erőszakos. Ilyenkor általában elég egy szigorú szemvillanás, s a bűnöző úgy felszívódik, mintha ott se lett volna. Ha meg nem, akkor még mindig lehet rendőrért kiáltani, s ha az nem is érkezik segítségünkre, hátha egy-két markos legény felkapja a fejét és elzavarja az erőszakoskodókat.

Szólj hozzá!

Szalámi szélhámosok Budapesten

2008.02.22. 13:48 :: blogart

Történik napjainkban Budapest utcáin, 2008 első felében. A következő esetnél nyomoknak csak hűlt helyét találni, de azért az emberi hülyeség ebben az esetben detektorok nélkül is mérhető.


Utcai szélhámosok voltak, vannak és mindig is lesznek. Talákoztunk már kamuóra, játékfényképezőgép, fából faragott videokamera árus próbálkozókkal és ezeken mindig jót derültünk. Már, ha nem mi voltunk a lehúzott balekok. Tavaly a körúton kalóz dvd filmekre szedtek előleget megnyerő modorú ismeretlenek, hogy aztán sose szállítsák le a megrendelt kópiákat. A következő trükk azonban eddig verhetetlen. Kell hozzá néhány hiszékeny balek, egy közeli közért, ahol éppen teherautóból pakolnak - erre fog emberünk hivatkozni - egy szállítómunkás jelmez és már mehet is az előadás.
A szalámiszélhámos beszalad egy kiválasztott körúti üzletbe és az ott dolgozó eladónak, vagy a tulajnak megemlíti, hogy néhány percre elfoglalják az utcát a pakolással. Ez hitelesíti a sztorit, merthát a közeli közért előtt valóban áll egy furgon. Aztán még hozzáteszi:
-Egyébként nem érdekel rúd Pick szalámi? Marad a szállításból két-három darab. A boltban 4 rongy fölött van, neked behozom ezerért szálját. Teljesen friss, csak többet raktak fel belőle...- A megtalált balek már előre érzi a pickszalámi ízét a szájában. Ennyiért ingyen van!..áll a bolt. A pénzt szalámiman persze előre elkéri, mert a társával el kell számolnia. - Ne fáradj... majd beszaladok vele. - azzal nyitja az ajtót és már el is tűnt.

Na azóta is jön! Persze a közértnél pakoló szállítók mit sem tudnak az egészről, egyébként sem szállítanak a Pick-től semmit. Szalámiárusunk pedig már egy megállóval arréb jár egy másik üzletben. Ha fél órát számolunk balekonként, akkor is komoly óradíj jön ki emberünknek: így ő biztosan megteheti hogy a téliszalámit vastagon szeletelje a reggeli kenyérkéhez.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása